Az ingyenesen elérhető gépi fordítás látszólag remek alternatívát kínál a fordítási költségek minimalizálására. Vannak olyan helyzetek, amikor gyorsan, egyszerűen segítheti a munkát egy gépi fordító oldal vagy program, de azt bizonyára sokan észrevették már, hogy igazán akkor tudjuk használni ezeket a szolgáltatásokat, ha egyrészt beszéljük valamennyire az adott nyelvet, másrészt legalább a fordítandó szövegben található szakszavak jelentésével tisztában vagyunk.
Amennyiben a fordítást nem kizárólag hozzáértő személy szeretné a szöveg gyors megértésére felhasználni, akkor számolni kell azzal, hogy jelentős mértékű utómunkára lesz szükség a fordítás használhatóvá tételéhez. Ezt a munkát pedig csak olyan személy tudja megbízhatóan elvégezni, aki kiválóan érti az adott nyelvet, és ismeri a szakterületet.
Másik nagyobb munkát igénylő feladat, hogy a legtöbb fájl, amelynek a fordítása általában szükségessé válik PDF formátumú, sokszor fénymásolt, szkennelt, nem ritkán befotózott oldalakból áll. Amennyiben ezeket a dokumentumokat egy gépi fordító segítségével szeretnénk lefordítani, mindenképpen konvertálnunk kell őket Word dokumentummá, majd kisebb-nagyobb mértékű javításra, szerkesztésre is szükség lesz, hogy a szöveg megegyezzen az eredetivel.
A gép fordítását mondatról mondatra, alaposan átgondolva kell értékelnünk, majd javítanunk, hogy a megfogalmazás és a szakszavak használata tekintetében megfelelő fordítást kapjunk.
Ezenkívül fontos tudnunk, hogy vannak szakterületek, ahol a gépi fordítás jellemzően nagyon sok hibával fordít, tipikus ilyen például a jogi és az egészségügyi, de veszélyes terep a vegyipar is. Nem nehéz belegondolni mekkora kára keletkezik a fordítást igénybevevő személynek és cégnek, ha ezeken a területeken nem megfelelő szöveggel dolgozik, hibás szöveget tesz közé, ír és irat alá. És akkor nem beszéltünk a lehetséges balesetekről, amennyiben egy utasítás rosszul van megadva.
Das mi tapasztalatunk az, hogy ezeket a feladatokat a fordítással foglalkozó szakemberek jóval kevesebb idő és munkaráfordítással tudják pontosan elvégezni, mintha tapasztalat nélkül állnánk neki. Így a legtöbb esetben költséghatékonyabb tud lenni egy szakfordító szolgáltatás igénybevétele, mint a házon belüli megoldás. Arról nem is beszélve, hogy a szakfordítók mögött mekkora nyelvi tudás áll, ami nagyfokú garanciát jelent a fordítás pontosságára nézve, és elkerülhetők a fordítási balesetekből adódó anyagi és egyéb károk.